|
Játszótér Bencédben
2010. pünkösdje előtti héten Bencéd központja élettel, gyerekzsivajjal telt meg.
A Siménfalvi Polgármesteri Hivatal, nevezetesen, a Hargita Megye Tanácsa, a Bencédi Unitárius Egyházközség illetve az Bencéd-Ittre Alapítvány jóvoltából készült el a játszótér.
Köszönet Bencéd azon lakóinak, akik besíegítettek a felszerelési munkálatokban.
Az avató ünnepség a jubileumi V. Angol nyelv, környezetvédelem tábor keretén belül lesz megszervezve.
(Páll Krisztina)
1848-49 emlékezete
2010. március 14-én és 15-én közösségünk megünnepelte az 1848-49-es szabadságharc 162. évfordulóját. Vasárnap templomunkban az ünnepi istentiszteletet követően a BEDFIE és a konfirmáló ifjak ünnepi műsort mutattak be, majd koszorúzásra került sor a templomunkban levő kopjafánál és az I. világháborús emlékműnél, ahol Benczédi Polixénia szavalata is elhangzott.
Hétfőn a székelyszentmihályi emlékműnél gyűltünk össze, egyházközségünk nevében koszorút helyeztünk el az emlékműnél, hajtottunk fejet a vértanúk földjén, meghallgatva az ünnepi istentiszteletet és azt követően a színvonalas, szép műsort.
Mit üzen ma nekünk 1848?
Reményik Sándor szavaival mondom:
Ezer éve mi vagyunk itt, urak, Isteni, ősi jusson
Honszerző vér jogán
Hogy ez a föld más kezekre jusson,
Az nem lehet,
Nincs Isten, aki megengedje azt.
És mi istenbe vetett hittel valljuk, hogy ezt a drága földet, ezt az édes anyanyelvet, ezt a gazdag magyarkultúrát ősi jusson meg kell tartsuk és tovább kell adjuk utódainak.
1848-49 nagy tanulsága az, hogy a magyarságtól semmit nem tudtak elvenni végérvényesen. Erdélyben lassan bebizonyosodik hogy az elnyomás, nemzeti gyűlölet sehova sem vezet és hiába próbáltak megfélemlíteni, mert ami a miénk volt úgyis visszaszereztük. Ezt csak összefogással tudjuk megőrizni és tovább gyarapítani.
A forradalom lángoló emléke rázza fel a közönyösöket, buzdítsa kitartásra a lelkeseket és erősítse meg a csüggedőket.
(Makkai-Ilkei Ildikó)
Színdarabos bál Bencédben
2010. január 30-án a BEDFIE immáron harmadik alkalommal szervezte meg hagyományos farsangi színdarabos bálját. Ez alkalommal színre került Nóti Károly: A motor című darabja. E 7 szereplős darabot, rövid, három hét alatt tanultuk be. Ez alkalomból is jó kedvet, örömöt próbáltunk vinni mindannyiuk szívébe. Reméljük egy örömteli estét tölthettünk el, mind a főpróba, mind a bál estéjén. Örvendtünk, hogy sokan a kikapcsolódást választották, és megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel.
Adja az Isten, hogy az elkövetkezendő években is megtudjuk szervezni a hagyományos színdarabos bálunkat, remélhetőleg egy nagyobb "csapattal" és több színdarabbal.
Szereplők:
- Fenyvesi - Pap B. Szabolcs
- Fenyvesiné - Bedő Erika
- Juci - Mózes Emőke
- Tenyér - Benczédi Zalán
- Spira - Pap Lajos
- Táncosnők - Szász Tünde és Pap Enikő
(Mózes Emőke)
Új toalett a Bencédi Kultúrotthonban
A Project Harvest Hope újabb pályázati kiírásának köszönhetően sikerült vadonatúj toalettet készíttetni a kultúrotthonban.
Jelen pályázat célja a kultúrházban benti női-férfi toalett kialakítása. Partnereink voltak az Ittre Bencéd Alapítvány és a Siménfalva Község Helyi Tanácsa. Az Alapítvány legfontosabb szerepe a Bencédi Unitárius Egyházközséggel közösen a pályázat megírása, program lebonyolítása, munkálatok felügyelése, beszámolók elvégzése, közmunka megszervezése, anyagok megvásárlása, adminisztratív munkálatok végzése volt.
A Helyi Tanács anyagszükségletek, eszközök fedezésére biztosított 10000 lej támogatást. Ezen értékben választhattunk anyagot (toaletthez szükséges felszereléseket) az általuk meghatározott üzletben.
10000 lej értéket levásároltunk a Községi Tanács jóvoltából felszerelésekre, éspedig: 2 db. mosdókagyló, 3 db. WCkagyló, 3 db. WCtartály, 3 db. WCteto, 1 db. pisilőke, 50 négyzetméter fajansz, 5 cement zsák, 2 db. folyékony szappantartó, 2 db. törlőkendőtartó, 50 db. folyékonyszappan, 5. db. szemeteskosár, 2 db. csap, 100 db. kéztörlőpapír, 200 WCpapír, 3 db. WCpapírtartó.
A munkálatokat a Szalon SRL végezte el, továbbá az eszközök beszerzésnél is a Szalon kft-hez fordultunk.
(Páll Krisztina)
|