..:: Nőszövetség ::..


   A nőszövetség működéséről szintén nagyon keveset tudunk, mindössze annyit, hogy 1943-ban alakult Pap Gyuláné vezetésével. 54 tagjuk 22 vallásos és népnevelő összejövetelt szerveztek, "a faluban szőnek, fonnak, termékeiket Udvarhelyen értékesítik, de sajnos fonalat nem kapnak. 25 leány van távol háztartási alkalmazottként, a nőszövetség 12 hőpárnát és 5 szeretetcsomagot küldött a honvédeknek".






-- 2010 --

   2009. december 16-án vendégünk volt Molnár Melinda, aki csodálatosan vezetett minket az adventi úton, köszönjük szavait, biztatását, ünnepi hangulatteremtését. E szép estéről az Udvarhelyi Híradó lapjain olvashattunk.


-- 2009 --

   A 2008-as év utolsó hónapján, ami már megszokottá vált, nagy izgalommal vártuk mi bencédi nők, hogy újra összegyűlhessünk együtt minden héten egyszer a nőszövetségi órákra. December elején került sor az első találkozóra, amikor lelkésznőnkkel Makkai-Ilkei Ildikóval színes programot állítottunk össze erre az évre is.
   Először is már karácsony előtt a nőszövetség tagjai a lelkésznővel együtt meglátogattuk a Lókodi Kiss Rozália Öregotthont, amely felejthetetlen élmény marad számunkra. A falu egész lakossága önfeláldozóan segítette, mindenféle zöldséget és gyümölcsöt adományoztunk, ugyanakkor pénzadomány is összegyűlt, amelyből negyvennégy darab szép karácsonyi csomagot készítettünk és adtunk át nekik.
   Az otthon meglátogatásában segítségünkre volt a kénosi-lókodi lelkész, Csáki Levente.
   Az öregotthon lakói közül néhányan műsort adtak elő a mi tiszteletünkre, ami nagyon szép volt, úgyszintén mi is műsorral készültünk, és adtunk elő a tiszteletükre.
   Szívünk mélyén megelégedve, de fájó szívvel búcsúztunk tőlük és megígértük, hogy még ebben az évben is meglátogatjuk.
   A további hónapokban is minden héten a csütörtöki nap, a nőszövetségé volt. Ugyanakkor a templomban is minden vasárnap találkoztunk, majd a nőszövetség estéjén, ahol minden megbeszéltünk.
   A találkozók napjai is sűrű volt a programoktól. Megszerveztük a firtosmartonosi nőszövetséggel a találkozót, ahová mi ellátogattunk, és nagyon jól fogadtak, mi is várjuk és szervezzük a viszonttalálkozót Bencédbe.
   A nőszövetségi találkozókon mindig tanultunk, a lelkésznő bibliamagyarázatot tartott vagy templomi és népdalokat tanultunk. Megalakítottunk egy kis női dalárdát, mellyel imahetünk alkalmával köszöntöttük a vendéglelkészeket. Temetési énekeket tanultunk.
   Meghívott vendégünk volt Székelyudvarhelyről Dr. Csáki Mária doktornő, aki értékes előadással szórakoztatott, és kérdéseinkre is szívesen válaszolt, amit nagyon szépen köszönünk neki, és még ezután is elvárjuk a mi kis falunkba.
   Továbbá meghívott vendégünk volt Nemes Annamária a Székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium zenetanára Bartók Béla életéről, munkásságáról tartott érdekes előadást, amelyet közös énekléssel zártunk.
   Ünnepélyesen megtartottuk a nők napját, amelyre meghívtuk Molnár Melindát az Udvarhelyi Híradó újságírónőjét, mely alkalomra is sok sütemény, torta, forró tea stb. volt a terített asztalon, ami minden csütörtök nap díszítette az asztalt, amit e lap által is mindenkinek megköszönünk.
   Március végén arra gyűltünk össze, hogy bezárjuk a nőszövetségi órákat.
   A lelkésznőnk mindenkitől megkérdezte, hogy hogyan értékelte az órákat, és mindenki azt válaszolta, hogy nagyon szerette az együtt töltött időt és értékeltük az előadásokat.
   Ezt a napot is megünnepeltük, sok sütemény, torta, főtt kukorica volt, tea, és egyúttal köszöntöttük Makkai-Ilkei Rékát lelkésznőnk kislányát egy éves születésnapja alkalmából. Az Isten éltesse kedves szüleivel együtt sok boldogságba, egyetértésbe és egészségben.
   Köszönjük a lelkésznőnknek a mellénkállását, amit türelemmel és szeretettel adott, és kérjük a jó Istent, hogy ez évben is segítsen mindenkit, hogy sikeres és boldog évet tölthessünk el, s a télen újra megkezdhessük a nőszövetségi órákat.
   Tisztelettel Benczédi Polixénia




   Csütörtök esténként női nevetés, beszélgetés töltötte be gyülekezeti termünket, kis falunkból átlagosan húsz nő jött el ezekre a találkozásokra. Úgy érzem sikerült otthonhagyni a gondjainkat, a nehézségeinket és talán még fájdalmaikat is, és nevető arccal ültünk le egymás mellé. A közeledő, és sok tennivalót hozó tavasz szakította félbe találkozásainkat, de öröm visszanézni az elmúlt időszakra és felidézni a kellemes estéket.
   A nőszövetségi találkozókat bezáró utolsó csütörtök este László Piroska néni nagyon jó szokásához híven idén is saját költeményével köszöntötte nőtársait. Idézem őt:

De szép volt ide összegyűlni
Egy pár órát együtt tölteni.
De ezt most be kell fejezzük,
Jövőbe, ha élünk, újrakezdjük
Kérjük a jó Istent
Tartsa meg egészségünket
De egymásról se felejtkezzünk meg.
Mikor megkondul a harang,
Hagyjunk mindent abba
És készüljünk a templomba.


   Ugyanakkor többen verssel köszöntötték egyéves kislányomat, és hívtak könnyet a szemembe, akkor is, amikor ajándékukat átadva kislányom hangos felkiáltással, kacagással jelezte tetszését.
   Köszönöm a lelkesedést, a jó hangulatot, a sok szép verset, köszöntőt, amelyet magukkal hoztak, Isten áldása legyen életükön. (Makkai-Ilkei Ildikó)



-- 2008 --

   2007. december 6-án tartjuk első nőszövetségi találkozónkat. Ezeken a találkozókon továbbra is előadásokat hallhatunk, énekelünk, beszélgetünk, kézimunkázunk. Minden alaklommal tea és süteménnyel kedveskedünk egymásnak. Ezek a találkozók tavasszal érnek véget.


-- 2007 --

   2007. nyarán elkészítettük nőszövetségi zászlónkat, melyet szeptember 1-én megrendezett UNOSZ közgyűlésen átadtunk az országos nőszövetség vezetőinek, így már a bencédi nőszövetség zászlaja is szerepel a közös nagy vándorabroszban. A Torockószentgyörgyön megrendezett országos nőszövetségi konferencián a bencédi nőszövetség néhány tagja is megjelent: Pap Mária, Pap Benczédi Róza, Pap Ildikó, Szász Erzsébet, Mózes Irén, Serediuc Irma, Benczédi Polixénia és M-Ilkei Ildikó.


Nőszövetség zászlaja


   Nőszövetségi zászlónkon, kis abroszunkon a régi székely címer elemei láthatók: az aranyló NAP arc és növekvő ezüst HOLD arc. Azért választottuk ezt a szimbólumot, mert egy 1859-es régi egyházközségi iraton egy pecsét látható ezekkel az elemekkel.




Pecsét


   Adventben újraindulnak találkozásaink. Már nagyon sok tervünk, elképzelésünk van. Szeretnénk egy kis női kórust alakítani, nőszövetségi zászlónkból varrni, és ezzel ajándékozni meg a hozzánk látogató vendégeket, továbbra is lesznek meghívottaink különböző témákban.




Nőszövetségi találkozó, meghívottunk László Laura pszichológus-tanár. 2007. januárja

Nőszövetségünk néhány tagja Torockószentgyörgyön, 2007. szeptember 1.

-- 2006 --

   2006 őszén újraalakultak a nőszövetség. A nőszövetségünk advent és virágvasárnap között rendszeresen működött. Bibliamagyarázattal kezdtük, melyet rövid előadás követett. Meghívottunk volt László Laura székelykeresztúri pszichológus-tanár, aki a női szerepkörökről tartott előadást, és Szombatfalvi Erika homoródszentmártoni tiszteletes asszony, aki természet, egészség témában tartott előadást. Sokat énekeltünk, rengeteg népdal került felszínre sokaknak lelkéből. Elkészítettük egyházközségi naplóink keresztszemes mintával díszített borítóját. Minden alaklommal teáztunk, süteményeztünk és beszélgetünk.


Összeállította
Makkai-Ilkei Ildikó (lelkésznő, Bencéd)